Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a ló vakcinája

2012.12.14

A lovak vakcinázása

Mielôtt a különbözô betegségek elleni vakcinázásokról beszélnénk, a jobb érthetôség kedvéért tisztázni szeretnék néhány alapfogalmat. A vakcinázás tulajdonképpen olyan megelôzô (preventív) kezelés, melynek az a célja, hogy kialakítsuk lovaink szervezetének saját védettségét a legfontosabb fertôzô lóbetegségek ellen, anélkül hogy a betegségeken át kellene esniük

Az alapimmunizálás azt jelenti, hogy általában kettô (ritkán három) sorozatban adott oltással a ló immunrendszerét "ráhangoljuk" az adott betegségre, és így egy tartósan magas ellenanyagszintet érünk el a vérben. A grafikonból látható, hogy ha nem alapimmunizáljuk a lovat, akkor sohasem érjük el az optimális "teljes védettség" szintjét. Az alapimmunizálás két oltása általában 8 he-
tes idôközzel követi egymást (lásd a grafikont!).

A vakcinázásnak számos általános alapszabálya van, s ezeket az állatorvosnak be kell tartania. A legfontosabbak, amelyekrôl a lótulajdonosnak is tudnia kell:

o Csak egészséges lovakat szabad vakcinázni.
o Még a leghatékonyabb, legerôsebb védettséget adó vakcinák sem adhatnak tökéletes (100%-os) védelmet, ezért mindig és mindenben törekedni kell a betegségek megelôzésére is. Ne hagyatkozzunk "csak" a vakcinára!
o Ha vakcinázunk, akkor valamennyi együtt tartott (egy állományban lévô) lovat ugyanazon betegség ellen egyformán kell oltani.
o Vakcinázni csak jól érdemes, mert a nem szakszeruen vagy az ötletszeruen végzett vakcinázás általában ablakon kidobott pénz!

Ezzel el is jutottunk az egyik legfontosabb kérdéshez, miszerint mit jelent jól vakcinázni?
Jól vakcinázzuk lovainkat, ha ez az állatorvosi szakma szabályainak megfelel, tényleges védettséget ad, és a tulajdonos számára is a legoptimálisabb költséget jelenti.
Mik azok az állatorvosi szempontok, amelyeket be kell tartanunk? A legfontosabb az, hogy minden vakcinázás csak akkor hatékony, ha azt alapimmunizálás elôzte meg. Az alapimmunizálás két oltásból áll, és ezt követhetik a rendszeres - általában évenkénti vagy szükség szerint gyakoribb - ismétlôdô védôoltások.
Annak megtervezését, hogy mikor és mivel oltsunk, igen sok tényezô befolyásolja. Ez a feladat nagy szakmai felkészültséget igényel, tehát a vakcinázási program elkészítését bízzuk lóhoz értô állatorvosra!
Mennyire fontos a vakcinázási programok pontos betartása?

A vakcinázási programokban foglalt oltások idôpontjának betartása lényeges kérdés, mert a vakcinák csak akkor biztosítanak folyamatos és tartós védettséget, ha azokat a használati utasítás szerint rendszeresen beadjuk. Ez nem percnyi pontosságot jelent, de jelentôsen ne térjünk el a kijelölt idôponttól. Ezért célszeru, ha a tulajdonos is számon tartja a soron következô vakcinázásokat, és állatorvosával folyamatosan egyeztetik és nyilvántartják az elvégzett oltásokat. Természetesen az oltásokat az oltási könyvekbe is be kell vezetni, és az állatorvosnak ezt igazolnia kell, mert ez bizonyítja hivatalosan (pl. versenyeken) a vakcinázás megtörténtét.
Ha lényegesen (hetekkel, hónapokkal) eltérünk a programban elôírt idôponttól, akkor lyukakat hagyunk a védelmen. Ha nem biztosítjuk a folyamatos védelmet, akkor az is elôfordulhat, hogy a gyengébb védettséget adó vakcinák esetében (ilyen például a "kancák vírusabortusza", a köznyelvben: vírusos vetélés) indokolt lehet a lovak ismételt alapimmunizálása.

Gyakran elhangzik az a kérdés, hogy mi ellen kell vakcinázni lovainkat?
Ennek a kérdésnek a megválaszolását számos tényezô befolyásolja. Ilyen például a lovak tartási körülményei (pl. istállózott vagy ménesi tartásról van-e szó, együtt tartják-e a korcsoportokat), a ló értéke, a hasznosítás iránya (pl. hogy tenyészállatokról, sportlovakról vagy hobbilovakról van szó), de ilyen lehet a tulajdonos "pénztárcája" is.
Tudnunk kell, hogy nem minden fertôzô lóbetegség elôzhetô meg vakcinázással. Számos olyan lóbetegség van, ami ellen létezik vakcina, de miután az adott betegség Magyarországon és Európában nem fordul elô, így nem is oltunk ellene.
A következôkben ezért csak azokat a betegségeket tekintjük át, amelyek ellen hazánkban engedélyezett vakcina kapható.

A tetanusz elleni vakcinázás a lótartás elengedhetetlen része. Kiemelten fontos kérdés, mert ennek a betegségnek a megelôzése vakcinázással sokkal hatékonyabb és nagyságrendekkel olcsóbb, mint a kezelése. Fontos tudni, hogy a tetanusz olyan sérüléseken át is kialakulhat, amiket nem lehet észrevenni. Ilyenek lehetnek a szájüreg sérülései, fedett (a pata mélyében lévô) patasérülések, vagy akár bélférgek által okozott sérülés a bélfalon. Egy tetanuszos ló kezelése hetekig eltarthat, ennek költsége akár összemérhetô a ló árával, és nem minden esetben vezet gyógyuláshoz! Így ha valaki azt gondolja, hogy a tetanuszt elkerülheti azzal, ha sérülések esetén szérumot alkalmaz, két fontos dolgot nem vesz figyelembe. Egyrészt a már említett rejtett sérüléseket, másrészt azt, hogy a szérumozás csak 2-3 hetes védettséget ad, és drágább, mint az éves védettséget adó vakcinázás.

A lóinfluenza elleni védekezés is kiemelten lényeges. Ez a betegség igen ragályos, nagyon gyorsan terjed és nagy károkat okoz. Igaz - a tetanusszal ellentétben - ritkán jár elhullással, de a hatékony kezelése ijesztôen magas költségekkel járhat. A betegség legnagyobb kártétele, hogy kezelés hiányában gyakran szövôdményekkel gyógyul. Ilyenek lehetnek például az ízületgyulladások, tüdôelváltozások, amelyek késôbb csökkentik a ló használati értékét. A Magyarországon jelenleg érvényben lévô MLSZ-versenyszabályzat szerint versenyen csak lóinfluenza ellen szakszeruen oltott ló vehet részt. (Az már más kérdés, hogy miért csak ezt az egy oltást követelik meg?)

A veszettség mint lóbetegség csak néhány éve került a figyelem középpontjába. A veszettség ellen kizárólag vakcinával védekezhetünk hatékonyan, mert a már a betegség tüneteit mutató ló menthetetlen, a betegség mindig halálhoz vezet. A lóra a veszettség csak veszett állat harapása utján terjedhet. A veszettség elleni vakcinázás olcsó és legalább egy éven át igen jó védettséget ad. Ráadásul elkerülhetô vele mindaz a kellemetlenség, ami a betegség megállapítása után a tulajdonosra vár (karantén, a lóállomány kötelezô leoltása veszettség ellen, a veszett lóval érintkezett valamennyi ember sorozatoltása stb.).

A vírusos vetélés elleni vakcinázás jelenti a tulajdonos számára a legnagyobb költséget és az állatorvos számára a legtöbb fejtörést. A kórokozó elleni védekezés nem állhat csak vakcinázásból, hanem be kell tartanunk néhány fontos járványvédelmi szabályt is. Ebben a tekintetben a legjobb tanácsot az állományt kezelô, így a helyi viszonyokat jól ismerô állatorvos adhatja. A betegség kórokozójáról tudni kell, hogy szinte minden állományban jelen van, ha nem is okoz minden évben tüneteket. A betegség nem feltétlenül jár mindig vetéléssel, mert elôfordul, hogy "csak" légzôszervi tüneteket, gerincvelô-gyulladást okoz, vagy egyszeruen "csak" gyenge csikó születik. Tehát ha nem is fordul elô vetélés, az még nem jelent mentességet a kórokozótól. Azt pedig megfontolás tárgyává kell tenni, hogy mi okoz nagyobb "kárt" a tulajdonosnak: a vakcinázás költsége, vagy az elvesztett csikók és az egy éven át feleslegesen tartott tenyészkancák.

Tapasztalatom szerint, sokak számára nem ismert, hogy ez ellen a betegség ellen csak évente minimum kétszeri vakcinázással tudunk hatékonyan védekezni. Nyugat-Európában már évente háromszor oltanak, az Egyesült Államokban pedig a nagy értéku lovakat akár évente négyszer is leoltják.

A virus arteritis (EVA) és az ellene történô védekezés - a veszettséghez hasonlóan - szintén az utóbbi néhány évben kerül a figyelem középpontjába. Ezzel a betegséggel elôször azok a lótartók kerültek kapcsolatba, és okozott nekik sok kellemetlenséget, akik tenyészállatokat exportáltak az EU-ba. A betegség igen ijesztô tüneteket okozhat (pl. tüdôödémát, vérzéseket, súlyos hasmenést stb.) és a kancáknál vetéléssel is járhat. Ezeket a klinikai tüneteket hazánkban még nem észlelték, de a vérvizsgálatok szerint a kórokozó nálunk is jelen van, elsôsorban a vírusokat hordozó és terjesztô ménekben. Ez a betegség, illetve a betegséget okozó vírus elleni védekezés azért vált nálunk is fontos kérdéssé, mert 2003 februárjában megjelent egy jogszabály, amely meghatározza az EVA betegség elleni védekezés szabályait, és lehetôséget ad a vakcinázásra is. A betegség ellen elsôsorban a tenyészméneket és a nagy értéku tenyészkancákat célszeru oltani.

 

                                                            *

 

 

A „feltelődés” nem egy konkrét belső struktúrát érintő elváltozás specifikus tünete, mint ahogyan azt az előző számban kifejtettem. Oka változatos. Ezek közül jó néhányat lehet kimutatni műszeres vizsgálattal. A módszerek mindegyike természetesen nem kivitelezhető a mindennapi rutin gyakorlatban. Nem lehet például minden ízületet arthroscoppal megnézni, vagy minden lónál minden lábat tövéről hegyére meg-CT-ézni. Ugyanakkor, az értékesebb lovak vásárlásakor, egyre többen kérnek állatorvosi vizsgálatot. A vizsgálat célja ezekben az esetekben egy rutin szintű, korrekt, jelen állapot felmérése és tanácsadás arra vonatkozólag, hogy az adott ló milyen terhelést tud elviselni úgy, hogy használati értéke egészségügyi okok miatt, hirtelen és jelentősen ne változzon.

Az adásvételi vizsgálat egy rendkívül fe­lelősségteljes, nagy felkészültséget és tapasztalatot igénylő vállalkozás. Nem egy biztos tény, hanem tendencia megállapítása, hiszen az élőlények szervezete egy igen bonyolult kapcsolatokból álló biológiai egység. A rájuk ható környezeti tényezők nem jósolhatók meg biztonságosan, és a tulajdonosok használati módjai is igen eltérőek lehetnek. Mindezek ellenére az adás-vételi protokollok megvalósítása, a vizsgálatot megelőző, és a jövőbeli használati mód ismertetése mellett, igen jó támpontot tudnak adni arra vonatkozólag, hogy a ló a kívánt célnak képes-e megfelelni. Igen praktikus, a mindennapi gyakorlatban is jól használható eszköz a röntgenkészülék, amely nagyban hozzájárul a várható prognózis pontosításához, hisz sokszor van olyan elváltozás, amelyik még nem okozott klinikai tünetet, de a komoly versenypályafutást gátló potenciálja számottevő. Erre legkézenfekvőbb példát a kis, levált ízületi darabkák jelentik. (1. kép: levált darab a pataízületben) Ezek, egy legelőn lévő csikónak az ég-világon semmi gondot nem okoznak, sokszor nem látszik semmilyen következményes hatásuk sem (pl: feltelt ízületi tok). Ellenben, ha a lovat ugyanezzel az elváltozással komoly tréning alá veszik, akkor szinte biztos, hogy az időzített bomba valamikor robbanni fog. Mindazonáltal le kell szögezni, hogy a csontos elváltozá­sokat nem okozó lágyszöveti problémák korai stádiumának meghatározásához, a röntgensugár nem megfelelő eszköz. A fentiek alapján tehát azok, akik azt mondják, hogy ők már ránézésre meg tudnak arról győződni, hogy egy ló nekik megfelel-e vagy sem, nem elég körültekintőek! Sokszor igazuk lehet ugyan, mert ha egy ízületen nem látszik elváltozás, akkor azért nagyobb részben mondható egészségesnek, mint rendellenesnek, DE NEM MINDIG!

Az ízületet érintő kórfolyamatok okát a következőképpen lehetne megfogalmazni egyszerűen: abnormális terhelés éri a normális szövetet, vagy normális terhelés éri az abnormális szövetet, melyek következtében gyulladás, fájdalom, mozgáskorlátozottság, alaki deformitás, krepitáció léphet föl. Az alábbiakban, a bevezetőben említettek szerint, az ízületek egy szemmel látható elváltozásának (az ízületi tok kitágulásának, „feltelődésének”) elemzésén keresztül, kitérek egy-két olyan belső struktúrát érintő problémára, amely ezek hátterében állhat, s amelyet röntgenkészülék segítségével ki lehet mutatni.

Kezdjük talán a pataízülettel. Klinikai tünet a sántaság és az ízületi tok feltelődése. Az ízületi tok kitüremkedése a patacsont hegyfali részénél a szarutok fölött, annak középsíkjában látható. A megszaporodott ízületi nedv lehetséges okai:

1.) A patahengergyulladás bizonyos esetei együtt járhatnak a pataízület elváltozásaival, ahogy ez már cikksorozatunk korábbi részében megjelent.

2.) A pataízületben lévő, levált ízületi darabkák (1. kép) kedvezőtlen elhelyezkedése esetén súlyos ízületgyulladás alakulhat ki.

3.) A pataízület gyulladásából eredő elfajulás (pataízületi osteoarthritis1). Okai között fellelhetők a genetikai, pataszabályzási, patkolási és mechanikai sérülésből eredő tényezők.

A következő, talán leggyakrabban érintett ízület a csűdízület. (2. kép: a csüdízületi tok kitüremkedése). Hátterében ugyancsak levált ízületi darabka (chip), osteoarthritis (csont és ízületi gyulladás), mechanikai trauma (pl.: rúgás), megerőltetés vagy osteochondritis2 (3. kép: csüdizületi osteochondritis) állhat. Az osteochondritis disecans (OCD) egy olyan elváltozás, melynek hátterében fiatal korban bekövetkező endochondralis3 csontosodási zavar áll.

A csánkízület esetében (4. kép: az ízületi tok kitüremkedésének helyei) többnyire osteochondritis, chip (5. kép: a tíbiáról4 levált csontdarab) áll a feltelődés hátterében. Nem jár az ízületi tok kitüremkedésével, de sántaságot okozhat a distalis intertarsalis osteoarthritis5 (6. kép)

Mint az e néhány példából is látható, a klinikai tünet sokszor azonos. A prognózis és a terápiás javaslat azonban az elváltozás oka szerint eltérő lehet, mely azonnal felhívja a figyelmet a lovak időszakos kontroll, vagy adásvételkor történő vizsgálatára. Más a prognózis egy komoly osteoarthritisnél, mint egy chipnél, vagy osteochondritisnél, de az elváltozások megítélése nem csak típusonként, hanem használati módonként, vagy életkoronként is más és más. A konklúzió tehát az, hogy mivel az ízületek igen fontosak a ló használata szempontjából, ajánlatos minél többet tudni róluk a vásárlási szándék megvalósítása előtt.

                                                                *

 

Bizonyára azok közül, akik lovak között töltik mindennapjaikat sokaknak feltűnt, hogy vannak

 napok, melyeken sporttársaink kipihentebbnek tűnnek, mint másokon, noha sem a munka

intenzitásán, sem a takarmányon nem változtattunk, s az időjárásban sem köszöntött be semmilyen, ezt indokoló fordulat. Valószínűleg „csak” jobban aludtak, s ennek kedvező hatását élvezhettük napi edzésük során. Lovaink ideális pihenéséhez természetesen sok minden kell: nyugodt, csendes istálló, megfelelő padozat, kellemes (sem túl alacsony, sem túl magas) hőmérséklet, kellő mennyiségű és minőségű alomanyag, és végül, de nem utolsósorban „normális” méretű boksz.